A turizmus az új kommunikáció szak

A turizmus az új kommunikáció szak

Idén a legidősebb felvételiző 61 éves volt a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, ő egyike az intézménybe jelentkező 5518 hazai és külföldi diáknak. A felvételizők száma összesen 12%-kal nőtt a tavalyi évhez képest, a BKF ezzel továbbra is a legnépszerűbb magánintézmény. A slágerszak idén a Turizmus és vendéglátás, de ha első körben valaki nem jutott volna be a BKF-re, annak még augusztus 10-ig lesz lehetősége jelentkezni.
A BKF-en a pótfelvételi még azoknak is kínál lehetőséget, akik esetleg nem érték el a szükséges 280 pontot, egyes szakokra ugyanis nem az érettségi és tanulmányi eredmények jelentik a belépőt, hanem kifejezetten a felvételi vizsgán nyújtott teljesítmény. A pótfelvételizők egy része duális képzésben is részt vehet, ők a főiskola keretein belül Európa egyik vezető számviteli vállalatánál, a Process Solutions-nél, és az országos lefedettségű KIT-nél szerezhetnek majd gyakorlatot. A pótfelvételi során a legújabb, Animáció mesterszakra is lehet még jelentkezni. A pótfelvételi jelentkezést július 27-től lehet beadni az e-felvételi rendszeren keresztül, ebben az eljárásban már csak egy szakra lehet felvételizni. A pótfelvételi ponthatárokat augusztus 26-án hirdetik ki.
A főiskolán a legtöbb diák a Turizmus és vendéglátás szakra jár majd, a következő legnépszerűbb szak a Kereskedelem és marketing. Még mindig tartja magát harmadik helyen a Kommunikáció és médiatudomány, de felzárkózóban van a Gazdálkodási és menedzsment, valamint az emberi erőforrások szak is. Ez utóbbinak az erősödése országos tendencia is.
Az országos mutatók szerint viszont levelezőre egyre kevesebben járnak, a BKF-en mégis a tavalyihoz képest 4%-kal többen szeretnének ezen a tagozaton végezni. A mesterképzésekre 6%-kal, a felsőoktatási szakképzésekre 16%-kal több jelentkezés érkezett idén. Jelentkezés szempontjából erősen kezdett a BKF-en először meghirdetett Pénzügy és számvitel szak is, 110-en adták be jelentkezésüket, ezzel a Főiskola rögtön a legkeresettebb top10 intézmény közé került.

Egyre több a külföldi diák, a világ minden szegletéből jelentkeztek idén a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára. Brazíliából éppúgy adtak be jelentkezési lapot, mint Svájcból, de a legtöbben Ázsiából érkeznek majd. Ők angolul fogják a választott szakot tanulni, akárcsak a magyarok egy része, akik a már angolul is elérhető 14 alap- és 9 mesterszak közül választottak.
A főiskolára felvételiző magyarok fele budapesti, a másik 50 % az ország többi régiójából vegyesen jelentkezett. Az országos trendekkel párhuzamosan felvételizők között a hölgyek képviselik magukat nagyobb arányban, az összes képzést együtt véve 66 % a nők és 34 % a férfiak aránya.

A főiskola üzleti, kommunikációs és turizmus képzéseiről augusztus 4-én pótfelvételi nyílt napot tart a Nagy Lajos király úti campusán, a művészeti képzésekről augusztus 5-én a Rózsa utcai művészeti központjában, a vidéki képzések iránt érdeklődőknek pedig augusztus 3-án Hódmezővásárhelyen. A diákoknak lehetőségük lesz közvetlen beszélgetésekre oktatókkal, aktív hallgatókkal, a művészeti szakokra jelentkezőknek pedig alkalmuk nyílik portfóliójuk bemutatására és egyéni konzultációra is.

Leave a Comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Ügyfélszolgálat